2011. jan. 31.

Nyílt levél Orbán Viktorhoz

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tudom ám én, hogy mindenről a geci komcsik, meg a libsik tehetnek, de akkor is, hol a kurva anyádban van a teljes foglalkoztatottság, amiről nyolc éven keresztül pofáztál?

Mert lakótársamnak munkája nincs, még egy lepra takarítócégtől is elhajtják, (ahová épeszű ember dolgozni egyébként sem megy) mert a Hivatal nem adott neki start kártyát, mi több, ahhoz is hatmillió papírt kellett beszereznie, hogy egyáltalán elmehessen egy szaros állásinterjúra. Így azonban fizethetem egyedül az albérletet, miközben fogy a kaja és bizonytalan a jövő. (Fizetésemelést pedig nem kaptam idén, dicsőséges „forradalmatok” győzelme után sem.)

De te polgártárs, ugye sohasem hazudsz a választóknak?

Egy gonosz kommunista

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. máj. 23.

#35

Forradalom..(?!)

„Amiről beszélek, az, higgyék el, maga a forradalom.

Orbán Viktor

Oly sok témát szolgáltattak az elmúlt hetek, kezdve rögtön pl. a parlament alakuló ülésével, melynek eseményeit kábé három szóban össze lehet(ne) foglalni: Vona Gábor mellénykéje, de emlegethetném a két miniszterelnök helyettest, a miniszterelnök külön személyi szóvivőjét, (amennyire én tudom eddig csak kormányoknak, pártoknak voltak szóvivőik, na, de mindegy.) természetesen negatív jelzők, meg minden egyéb társaságában, és persze ezer minden mást, leginkább azonban mégis az ragadott meg, hogy új miniszterelnökünk a választások éjszakája óta folyamatosan meg akar győzni bennünket, hogy forradalom történt, mi több, még most is tart, és tartani fog egészen addig, amíg ők kormányon vannak. Az ő bölcs, felkészült kormányzásuk, maga a forradalom. (Permanens forradalom?:P)

A fenti mondat egyébként egy sajtótájékoztatón hangzott el, mosoly és bólintás kíséretében, én az M1-en láttam, és azonnal leírtam, nehogy pontatlanul idézzek..

Sajnos maga a kijelentés olyan szinten szánalmas és nevetséges, hogy nem érdemes túl hosszan belemenni az elemezgetésébe. (Érdemes lenne, csak éppen méltóságon aluli.)

Ha a miniszterelnök komolyan gondolja, hogy ikszet tenni a szavazólapra forradalom, meg, amibe ők most bele fognak kezdeni, az maga a forradalom, vagy a történelemről vannak nagyon zavaros elképzelései, vagy teljesen hülye, vagy pedig (és leginkább erre tippelnék) gátlástalanul hazudik.

Nem a vért, vagy a barikádokat hiányolom, (dehogynem) de választást nyerni a „jogállamiság keretei között,” majd utána lassú reformok megvalósításába kezdeni, sem marxista, sem pedig semmilyen más értelmezés szerint nem forradalom, hanem valami más. (A választások megnyerése, és kormányzás, se több, se kevesebb..)

Saját értelmezésem szerint a forradalom mindig az adott társadalmi rendszer radikális szétzúzása és megváltoztatása. A reformolgatást gátlástalan és demagóg politikusokon kívül senki nem nevezi forradalomnak, mondandóm lényege tehát rövid, az a barom, aki indokolatlanul dobálózik a forradalom szóval, menjen a picsába.

„Amiről beszélek, az higgyék el, maga a forradalom.”

Nem köcsög, nem hiszem el. Az lenne a forradalom, ha te és a „politikai-gazdasági elit” lámpavasról lógnátok lefelé, a nép pedig azért vonulna utcára, hogy örökre megszabaduljon vérszipolyaitól. Vagy Orbán Viktor, te mikor fogod középső ujjadat mutatni az IMF-nek, és melyik napon szeretnéd szétzúzni a kapitalizmus gépezetét Magyarországon?

*

Kósa Lajos, még a választások éjjelén azon élcelődött, hogyha angolszász választási rendszer lenne Magyarországon, akkor most a parlamentben két kivétellel mindenki FIDESZ-es lenne. Ez csak azért vicces, mert, ha pl. a leglogikusabb választási rendszer lenne, (az egész ország egyetlen választókerület, és csak pártlistára lehet szavazni) akkor a FIDESZ azal az ötvenkét százalékkal, amit összeszedett, elmehetne a picsába, épphogy csak kormányképes erő lenne, és nem is ábrándozhatna a kétharmadról. (Talán meg sem kéne jegyeznem, de mégis megteszem, elég hülyén van megszerkesztve egy olyan választási rendszer, ami lehetővé teszi, hogy egy párt az összes leadott szavazat 52 %-ával kétharmadot szerezhessen, na, de ezt már írni is csak legyintve írom, és csak Kósa poénjáról jutott az eszembe. Sok „ha” létezik a világon, mi több, számuk végtelen..)

*

Összegezve: Elkezdődtek a suttyó, szar dumák, a szokásos néphülyítés, (ld. forradalom) a kereszténykedés, a hatalmi arrogancia és a többi. Újra emlékszem, hogy milyen is volt annak idején a FIDESZ kormány alatt élni, és jelen pillanatban nagyon olyan érzésem van, hogy, ha csak nem lesz Magyarország pár éven belül tejjel-mézzel folyó Kánaán, az embereknek ugyanúgy kurvára elege lesz az egészből, mint nyolc évvel ezelőtt volt.

A kérdés csak az, hogy merre szavaznak majd a FIDESZ-ből (is) kiábrándult magyarok. Hacsak az LMP nem növi ki magát egy igazán szimpatikus és hiteles baloldali párttá a következő négy évben, egy lehetőség marad, a Jobbik. (Az MSZP-re nem érdemes szót vesztegetni, a továbbiakban halott pártnak tekintem. Talán tévedek, de jelen pillanatban nem hiszem, hogy képesek szétzúzni, majd újra felépíteni önmagukat, mi több úgy gondolom a lehetőségüket eljátszották régen, ezért egyenesen remélem, hogy a jövőben nem az MSZP, hanem az LMP lesz az orbánizmus „baloldali alternatívája.”)

Szóval a labda bár jelen pillanatban a FIDESZ-nél van, a jövő mégis csak azon múlik, hogy mire lesz képes az LMP. Megmaradnak-e a közvélemény szemében unatkozó értelmiségieknek, vagy sikerül eladni magukat szociálisan érzékeny, komoly és felelősségteljes fiatal pártként?

Most válik el igazán, hogy megérte-e rájuk szavazni és nekik adni a család kopogtatóit.

Egy biztos. Én szurkolok.

Ensel Dávid

 
 
4 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. máj. 6.

#34

Forradalom a szomszédban

Nem az az agresszor, aki fellázad, hanem, aki alkalmazkodik.

 

Semmi érdekes és rendkívüli nincsen abban, hogy egy kapitalista ország kapitalista médiája, hogyan kommentálja a görögországi eseményeket, semmi rendkívüli nincsen abban, hogy az emberek nagy része a legcsekélyebb gondolkodás (ellenállás) fogadja el a hivatalos verziót. Undorító persze, hogy úton-útfélen, azt kell bizonygatni, hogy a görög népnek igenis van/volt joga fellázadni, hogy nem normális az, hogy a politikai elit, az uralkodó osztály elosztogatja, költi, lopja a nem létező pénzt, utána pedig első körben rohan kuncsorogni gazdáihoz Brüsszelbe, második körben pedig természetesen saját népén akar leverni mindent. Tizenharmadik, tizennegyedik havi fizetés megvonása, bérek befagyasztása hosszú évekre, egyéb kedvezmények megvonása, a szociális háló durva megszaggatása, lehetne tovább sorolni; a lényeg, hogyha már a top class eltapsolta a pénzt, akkor most fizessen a munkásosztály. Mindent. Ilyen helyzetben nem fellázadni, semmi mást nem jelent, mint azt mondani: Birkák vagyunk. Bármit megtehettek velünk, ha akartok moslékkal is etethettek és levághattok, mert mi mindent tűrünk, mi vagyunk a birkák, kiknek vérében van, hogy meg lehet velük csinálni bármit.

Ezzel szemben a görög társadalom azt válaszolta: Lófaszt a seggetekbe!

Lehetne persze hosszan és kimerítően értekezni arról is, hogy milyen érdekes, hogy azok az emberek, akik nemrég még elviselhetetlennek érezték a Gyurcsány-Bajnai éra fele ennyire sem kemény megszorító intézkedéseit, és hazugságait, akik szerint gyújtogatni Budapest utcáin bőven belefér, mert nem tetszik az öszödi beszéd, azok szerint, most a görög nép hülye, mert nem fogja fel, hogy hazája érdekében, hogy az ne menjen még inkább csődbe, hihetetlen áldozatokat kell vállalnia, infantilis, mert nem tud elviselni egy a mienknél sokkal durvább öszödi beszédet és megszorító csomagot. (Okos elemzők szerint a görög helyzet legalább kétszer olyan súlyos, mint Magyarországé volt valós gazdasági helyzetünk és öszödi beszéd kipattanása után.) Ebbe mélyebben belemenni sajnos már totális belemerülést jelentene a magyar belpolitika mocsarába, ezekben az öröm és reményteli, ugyanakkor elkeseredett és frusztráló órákban.

Van-e realitása egy proletárforradalomnak, egy európai uniós tagállamban? Az általános sztrájkokból, a heves utcai harcokból, a parlament megrohamozásából, a bankokra dobott molotov-koktélokból és az Akropoliszra peremére terített, hatalmas vörös, sarló-kalapáccsal ékesített zászlókból kibontakozhat-e az igazi, eget-földet megrengető, győztes forradalom? Átterjedhet-e valóban a válság Portugáliára, Írországra és Spanyolországra, (utóbbi államban a szélsőbaloldal szintén meglehetősen erős) és, ha igen, lesz-e majd annyira kitartó és bátor a portugál, ír, spanyol, katalán és a baszk nép, mint a görög? Megrengetheti-e és mennyire az Európai Unió fantázianévvel ellátott kapitalista szörnyeteget a közelgő újabb gazdasági válság és az azt követő(?) forradalmi hullám? Bedőlhet-e a Szovjet után most az Európai Unió is? Akárhogy is, jelen pillanatban ezek világtörténelmi jelentőségű kérdések, a legfontosabb kérdések jövőnk szempontjából, melyekre a válaszokat hamarosan megkapjuk, azok akár egy élhetőbb jövő, akár szétvert, lemészárolt munkások képében fog érkezni.

 

Ensel Dávid

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. ápr. 9.

#33

Az én választásom


A választások bojkottálása és a kisebbik rossz „taktikája” közül az utóbbi híve vagyok.  Az LMP-re fogok szavazni. Az egész mostani bandából ők az egyetlen párt, akiktől még nincs hányingerem, bizonyos vonásaik ráadásul szimpatikusak is. Belőlük pedig még bármi lehe, akár egy normális párt is.

A többieket már ismerjük. A szocialisták kapitalisták, a fiatal demokratáknak semmi közük a fiatalsághoz, a mindenkinél jobbak suttyók, erőszakosak és ostobák, a civil mozgalom jelentéktelen, az emdéef vicc, a kádéempé és az eszdéesz nem létezik, a Komnmunista Munkáspárt és a Miép halottak, az független kisgazdák pedig Torgyán József egymaga.

Ez a két Belga szám és egy LMP által készített videó szerintem zseniálisak, meg viccesek is eléggé, érdemes megnézni/hallgatni őket. Viccesek, ráadásul beszélnek helyettem tovább, és nálam sokkal jobban.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. ápr. 7.

#32


Bakker, ez rohadtul kemény. :D

Egyébként még a Tilos bekapcsolása előtt nem szándékosan kezdtem kurucinfóval a reggelt, arra voltam kíváncsi, hogy fröcsögtek-e valamit, a tegnapi „gettós sétáról,” (kicsit bővebben majd kicsit később a másik blogon) hogy most aztán jó nagy támadást intéztünk a magyarság ellen, meg szégyellhetjük magunkat, de nem. Lehet túl korán volt még, meg egyébként is, az aktuális főellenség most épp nem a zsidóság, hanem a FIDESZ.

Szóval semmit nem találtam, aztán belefutottam ebbe a képbe, ami mellett nehéz egy nagy és szívből jövő röhögés nélkül elmenni. (Nekem legalábbis.)

Mert azért az mégiscsak kemény, hogy ennyit képes felmutatni nekünk a Jobbik, két original műparasztot, kik mosolyogva ölelik azt a birkát, (báránykát, na) amit hamarosan minden bizonnyal úgy is levágnak. Ilyen értelemben akár szimbolikusnak is tekinthetnénk, de ebbe most inkább nem mennék bele, mert kellemes volt a tegnap este, vidáman indult a reggel, és különben sincs kedvem lebirkázni szeretett népemet.

Attól még a kép vicces, kábé egy bárgyú fasz, meg egy lány, aki lehetne akár szép is, ha nem öltöztetik ebbe száz százalékig antierotikus ruhába. Bő blúz, hosszú szoknya, talán ilyen jövőt szán titokban a Jobbik a magassarkús, fényes bőrhatású nadrágba „öltözött” lánykáknak is? Tudja a fene, azért nem hiszem, bár a „keresztény erkölcs” nevében minden kitelik, ez is teszi igazán veszélyessé. A Biblia nagyon vastag könyv, (bár Ószövetség nélkül annyira már nem) és mivel bizonyos részeit olvastam is, tudom, hogy jó sok mindenről esik benne szó, tehát majd minden elmebeteg antiautonóm törekvésnek (pl. abortusz szigorítás) lehet „erkölcsi alapot” adni a segítségével, valamiért mégsem hiszem, hogy hamarosan magyar narancs helyett, magyar csadorunk lesz.

Mondjuk, akik be akarnak emelni egy vallást egy ország alkotmányába (A Jobbik mikor 2002-ben teleszórta fakeresztjeivel szegény Budapest sokat látott utcáit a „Kereszténységet az Alkotmányba” szöveget mellékelte mindehhez) képesek összehozni egy ilyen címlapot, azoktól minden kitelik. Irán iszlám köztársaság, Magyarország keresztény ország.

(Isten halála pedig ne zavarjon senkit, de tényleg.)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. ápr. 5.

#31

Felhívás!!

 

Ez a blog látogatottsága okán meglehetősen kevés egy országos felhívás közzétételéhez, de ezúton szeretném megkérni minden kedves olvasómat, hogy, akinek vannak illegális szereket fogyasztó barátai/ismerősei/rokonai figyelmeztesse őket, hogy egy darabig semmiképp ne utazzanak metrón kábítószerrel a zsebükben/táskájukban.

Biztos forrásból* tudom, hogy A SZOMBAT ESTI RAZZIA A METRÓBAN NEM AZ UTOLSÓ VOLT! (Hat szerencsétlent, ki nagyon rossz helyen volt, nagyon rossz időben, már így is sikerült előállítani..)

*(Egy „praktizáló” zsaru legjobb barátja, aki ezer éve haver, figyelmeztetett barátilag, nyilván, mert azt hitte, hogy még én is fogyasztok, hogy most jó pár hétig/hónapig kerüljem el a metrót. Lehet rám nem hallgatni, de jobb ma félni, mint holnap megijedni! Senki ne szaladjon önként a BRFK karjaiba!)

 

Támadás a Társadalom ellen?

 

Talán csak a paranoia dolgozik bennem, de kicsit olyan érzésem van, mintha a Rendőrség az utóbbi hetekben önállósította volna magát. Még hatalmon sincs a FIDESZ és lám máris visszatérünk az Orbán kormány módszereihez, csak most épp (még) nem a diszkókban keresik a drogot a mezei fogyasztóknál, hanem a metróban.

A hatályos törvények szerint persze csak azt lehet megmotozni és annál lehet kábítószert keresni, akinél felmerül az „alapos gyanúja” annak, hogy fogyasztott valamiféle illegális szert, az alapos gyanú azonban meglehetősen szubjektív fogalom és minden bizonnyal azt is rendőre válogatja, hogy ki és mit is tekint „alapos gyanúnak.”

Amúgy a mezei fogyasztók csesztetése az egyik legértelmetlenebb (mondhatni jellemtelen) dolog, körülbelül, mint amikor van az ember testében egy durva ciszta, ami a külsőleg pattanásokat okoz, az orvos pedig nem a cisztát távolítja el, hanem kinyomja a pattanásokat, majd nyújtja a kezét a hálapénzért.

Sötét kor köszönt a „fiatalságra” ha a BRFK már az előtt visszatér a régi módszerhez, hogy az hivatalosan be lenne vezetve,** és egyelőre csak találgatni lehet, hogy milyen drogtörvénnyel kápráztatnak majd el bennünket hatalomra kerülésük után a „fiatal demokraták.” (Nekem személy szerint nincsenek illúzióim. Értelmetlen és kegyetlen törvény lesz, mint az 1998-ban hatályba lépő.)

Szóval - bármilyen szomorúan is írom most le ezeket a sorokat, de -  ÉBERSÉG, mostantól tessék kerülni a metrót és a rendőröket, ha nem akartok egy örsről telefonálni szüleiteknek/barátotoknak/barátnőtöknek, hogy van egy kis gond, kábítószert találtak nálam és most bent vagyok..

 

**A Rendőrség hivatalos álláspontja szerint jelenleg nem az „egyszerű fogyasztók” levadászása, hanem a terjesztők hálózatainak a felgöngyölítése a cél..

 

Rövid történet arról, hogy miért undorodom Csollány Szilvesztertől

Van fent a youtubeon egy videó, (sajnos nem linkelhetem be ide, mert elég vicces lenne, ha pont én raknék fel Jobbik propagandát a blogomra) amin éppen a FIDESZ harmadik kerületi kampányrendezvényén interjúvolja valaki Csollány Szilvesztert. Nem szó szerint idézek, csak a lényeget:

- Hogyhogy itt vagy?

- Á, én nem azért vagyok itt, mert ez egy FIDESZ rendezvény, engem csak azért hívtak, hogy a sportot népszerűsítsem.

- Ha az MSZP hívott volna az ő kampányrendezvényükre, oda is elmentél volna?

- Mondom, én nem értek a politikához, én csak azért jöttem ide, mert azt mondták, hogy népszerűsítsem a sportot.

Bakker…ha valakinek van véleménye, akkor vállalja fel, ha pedig tényleg nincs, mert elmondása szerint hülye a politikához, akkor meg ne menjen kampányrendezvényre.

De hát, igaz, hogy fent a gálya, és alul a víznek árja, de azért a pénz az úr…

 

Ensel Dávid

 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. ápr. 2.

#30

Vissza a gyökerekhez

(20 évvel a rendszerváltás után – Egypártrendszer újra?)

Húsz hosszú évvel ezelőtt történt, bár ismerek olyan embert, akinek, mint mondta, szinte elrepült az elmúlt emberöltő. A történelembe rendszerváltás néven vonult be. A jobboldal szerint mítosz, akik állásukat és otthonukat vesztették el rögtön kilencvenben, azoknak a mai napig valóság, miközben az ország immár két évtizede érezheti bőrén, hogy milyen is a piac és gazdaság kegyetlen törvényeinek alárendelt társadalom, milyen az, amikor igazán különbség van ember és ember között és amikor egy államnak több a joga, mint a kötelezettsége.

Akár nevethetnénk is azon, hogy 2010-ben végül az egykori rendszerváltás egyik jelentős főszereplője fogja újra bevezetni az egypártrendszert Magyarországon, igen Orbán Viktor, akit jelenleg közel két és fél millió választópolgár (amennyiben becsléseim pontosak) messiásként vár.

Pusztán költői kérdés persze, hogy annak idején, nyolcvankilencben, azért akartuk-e vajon a rendszerváltást, hogy most aztán húsz év elteltével lelkesen szavazva térjünk vissza az egypártrendszerhez, meg a feddhetetlen és jóságos vezér mítoszához, mint egy már-már elfelejtett, régi szerelemhez, kinek emléke oly makacsul kísértett az elmúlt évtizedek alatt?

Talán kissé erőltetett párhuzam, de a franciák érezhették magukat hasonló helyzetben 1804-ben, amikor tizenöt évvel a Bastille ostroma, és tizenegy évvel a király kivégzése után Napóleon a saját fejére tette a császári koronát.

Ne legyenek senkinek sem illúziói. A FIDESZ kétharmad már-már majdnemhogy utópisztikus elképzelés, (ld. pl. Rás ide vonatkozó, március 6.-i, szombati bejegyzését ras.freeblog.hu-n) de a Jobbikkal együtt valószínűleg meg lesz a hetven százalék is, legyőzhetetlen hatalom lesznek az országgyűlésben, akár összeállnak hivatalosan, akár nem, és, ha már így lesz nem fognak visszariadni attól, hogy alkotmányozzanak, hogy telebasszanak mindent szentkoronával, meg kereszténységgel, nem véve figyelembe a valóság oly apró, ám fontos részleteit, miszerint Magyarország nem keresztény ország, a lakosság maximum papíron hívő, nem gyón, nem jár templomba, nem pazarolja adó egy százalékát semmilyen egyház támogatására, isten bassza meg a szavajárása, és nem imádkozik lefekvés előtt a szentkoronához.

Mindennek tetejében Orbán Viktor olyan kijelentései miszerint „nem számít mit döntenek Brüsszelben, itt akkor sem fognak külföldiek földet venni,” nem is annyira inkább a tartalma, mint a mentalitása miatt tartalmaz némi diktátori élt, kábé, mint amikor Hugo Chavez azt mondja, hogy bekaphatja Amerika. (Ő a tökösebb csávó, azt hiszem..)

Eközben Orbán lefekszik az IMF-nek (magyarul nagytőke) Kínában pedig az itthon büdös kommunisták kezét rázogatja vigyorogva. Ki ez az ember? - kérdezhetnénk ezek után. Tényleg csak egy gátlástalan politikus, aki az áhított cél (a hatalom, mi más) érdekében hajlandó lecserélni akár saját elveit is?

Húsz év alatt jutottunk idáig, de, hogyan? Ki emlékszik még, hogy mit mondott Orbán Viktor például 1992-ben? A következő kis összeállításnak kicsit nagyképűen a Viktor a damaszkuszi úton címet adtam:

Pár szép gondolat attól a jóravaló és fiatal sráctól, akikre akkor még lelkes és reménykedő, mára leginkább megkeseredett és fásult szüleim az első „szabad választáson” mind a ketten voksukat adták.

  • „…vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem gyakorolnak közvetlen befolyást az államra? Ez a kérdés.”

(Parlamenti jegyzőkönyv, 1991. július 4. [2])

  • „Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja részesíteni évente az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszonyt teremt az állam, egyház viszonylatában.”

(Orbán Viktor parlamenti beszéde, 1991. július 4.)

  • „...összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni. [...] a XX. század végi modern társadalomtól idegen az a gondolatvilág, amellyel kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet. [Az MDF] a társadalommal szemben keres politikai szövetségest az egyházakban". "[...] vajmi kevés esély van arra, hogy a kormánykoalíció pártjaiból korszerű konzervatív párt alakuljon ki”

(A Fidesz pécsi kongresszusa, 1992. május. [3])

„Az egyházak csak akkor fogják betölteni azt a pozíciót, amely egy modern társadalomban megilleti őket, ha megőrzik és visszanyerik autonómiájukat. Amennyiben a politikai élet egyes szereplői közül egyeseket ellenségeknek, másokat meg szövetségesnek minősítenek, maguk is politikai szereplővé válnak. Márpedig ha valaki erre a porondra lép, akkor rá is érvényesek lesznek a politika gyakorta kegyetlen törvényei. Ezért mondjuk, hogy hibát követnek el, ha azok szolgálatába szegődnek, akik ideológiai átnevelőtábort akarnak csinálni Magyarországból.[1] (Nem szívesen vonok le túl nyilvánvaló következtetéseket, de bakker, ez a kemény beszólás, főleg annak tükrében, hogy még egy hónapja sincs talán, hogy a katolikus, református és evangélikus egyház közös közleményben szólította fel híveit, hogy szavazzanak a FIDESZ-re, vagyis, amilyen majdnem konkrétan fogalmaztak, „az egyetlen kormányképes erőre Magyarországon.” Ami ugyebár nem a Jobbik, nem az MSZP, és nem is az LMP, vagy Dávid Ibolya mentőcsónakja)

  • "Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar."

(Magyar Nemzet, 1998. április 9.)

  • "A keresztény Magyarország kifejezés annak idején, a két háború között okkal vagy ok nélkül bánthatta az ország protestáns polgárainak érzékenységét. 1989 után pedig a keresztény kurzus kifejezést próbálták kevésbé tájékozott emberek riogatásra használni. Ezzel szemben nekem meggyőződésem, hogy ha a jövő Magyarországának fundamentumai között nem lenne ott nagyon jelentős örökségként a keresztyénség, akkor ez a Magyarország nagyon szegény és kiszolgáltatott ország lenne."

(Reformátusok Lapja, 1999. április 4.)

Szóval valahol itt kezdődött az elkurvulás, és attól tartok nem is fog megállni már csak a Jobbik segítségével alkotmányba vésett szentkoronánál és a Keresztény Magyarországnál. Ez persze nem a világvége, mondhatná erre akárki. Valamiért mégis hánynom kell az egésztől.

Teológiai korrektség

Kábé öt másodpercet töltöttem az Echo TV-n a foci és a pornó között, miközben is a következő mondat ütötte meg a fülemet: „Az nem lenne korrekt teológiailag.”

Most hirtelen csak egyetlen hasonló kaliberű mondatot tudok felidézni, ami kábé ugyanennyire mellbevágott, igaz az nem egy pap, hanem egy cigányasszony szájából hangzott el a Keleti Pályaudvar régi aluljárójában: „Hááá, hogy a rák enné ki a húgyhólyagodat!”

Már a politikai korrektség is eléggé elbaszott, utópisztikus, meg kicsit megfoghatatlan fogalom, de vajon mi a fasz lehet az a teológiai korrektség? :D

„Jézus Krisztus volt az Úr igaz prófétája, de Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezért könnyen lehet, hogy valójában mégis inkább Mózes, vagy Akár Mohamed..” :D

Hóhérakasztás

Mókás látni, hogy be van szarva a FIDESZ, hogy Orbán Viktor „udvari újságírója,”„kedvenc” ex-tanárom Bencsik András, aki szerint a „buzik” miatt bukott meg Róma, mert, hogy ők ott túl sokan voltak, a barbárok meg heteroszexuálisabbak és éppen ezért egészségesebbek, szóval mókás látni, hogy éppen ez az ember fröcsög sarat a Jobbikra az Echon és könyörög mindeközben szinte már térden csúszva, könnyeit épphogy csak visszanyelve az istenadta népnek, hogy szavazzon a FIDESZ-re. Felér egy jobb spanglival annak az embernek a szájából hallani megvetően zengve a „szélsőjobbos” jelzőt, aki Csurkával vállvetve tartja az egy vezércikken belül elkövetett burkolt, kevésbé burkolt, és teljesen konkrét zsidózások Guinness rekordját is, hazai viszonylatban legalábbis mindenképpen. Most a Jobbik a durva, a neveletlen, a nemzeti párthoz nem méltó, a faragatlan rokon, akit jobb körökben szégyellni illik, a Jobbik a magyar jobboldal Vágási Ferije. A kéttenyérnyi kokárdás „fiatalok” március idusán leköpik a tisztes ősz, FIDESZ közeli újságírókat, micsoda szörnyűség, ettől aztán már tényleg röhögnöm kell. Apró örömei pici életemnek..:) Bencsik András…(bár nem téged köptek le a lelkes Jobbik aktivisták) te tényleg visszakaptad a sorstól…

Egy tudásszomjas ifjú kommunista kérdései

Most hallom megint csak az Echon, (hülyébb betelefonáló, mint a Tilos Helénje, de ez is nő, csak idősebb) hogy van egy 2004-es titkos magyar – izraeli paktum, rajta minden mostani párt nevével, ami arról szól, hogy ötszázezer izraeli állampolgár be lesz telepítve ide Magyarországra, (vajon fel fog majd tűnni, amikor jönnek, vagy az éjszaka leple alatt csempészi be őket a MOSZAD és az NBH?) most ez az új műsor az egymillió kínai helyett..

Könyörgöm, magyarázza már el nekem valaki a következőket, aki most tényleg éppen a közelgő izraeli inváziótól retteg:

1. Ha az a cionizmus célja, hogy a zsidók kitelepüljenek Izraelbe, az országba, amit Isten nekik ígért, adományozott, mi a rákért akarnának a szent földről visszajönni ide, ha már egyszer végre ott vannak?

2. Miért pont Magyarországra fáj a foguk a gonosz zsidóknak? Szebb, gazdagabb, kedvesebb, vidámabb, kedvezőbb éghajlatú ország sehol máshol nincsen Európában, vagy a világon? Miért nem Venezuela kell nekik, vagy Budapest helyett mondjuk Barcelona, ami tényleg szép, ráadásul van tengerpartja és focija is?

3. Ha már 2004. óta létezik a titkos paktum, miért nem jöttek eddig a zsidók?

4. Itt vannak már, csak nem vettük őket észre? Esetleg fondorlatos módon ukrán vendégmunkásnak álcázva tüntették el őket az építőiparban?

5. Ha már úgy döntenek, visszajönnek Izraelből, miért nem olyan országot választanak, ahol jobban szeretik őket csak egy picit, mint itt?

6. Lényegében összefoglalva: mi a lófasz olyan kurva vonzó ebben a szerencsétlen, széjjelkúrt, lelkibeteg és elanyátlanodott országban?

 


Dávid

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. ápr. 1.

#29

Lovasi Kossuth díja, azaz szar van a palacsintában, de nagyon

Lehet az én hibám. Szarul látom a dolgokat, de mégis: ha az állam Kossuth díjat ad egy underground zenésznek, azzal nem csak őt, hanem azt a generációt is lenullázza, degradálja, ha úgy tetszik meg is alázza, ami egykor „hitt” benne.

(Szögezzük le itt és most, mielőtt még bárki félreértene: én azon kevesek közé tartozom, aki tizenévesen sem volt soha Kispál és a Borz rajongó, és később sem lett az, mi több, annyi idősen, pont az volt a véleményem zenéjükről, meg úgy általában Lovasi András zseniálisnak mondott dalszövegeiről, hogy sznob egyetemistáknak való, értelmiségi faszkodás, és véleményem tulajdonképpen azóta sem módosult sokat, maximum az azóta elfogyasztott tudatmódosító szerek mennyiségének köszönhetően egyszerűen már jobban értem, hogy tulajdonképpen miről is szólnak azok a számok, amik akkor még sokadik hallgatás után is csak jól hangzó mondatok hanyag egymás után való dobálgatásának, egyfajta öncélú dadaizmusnak tűntek. Igaz, - ezt bevallom – párszor már előfordult az elmúlt években, hogy durván ráflesseltem egy-egy Kispál albumra, vagy dalra, és akkor aztán azt hetekig orrba-szájba, de lám, milyen konok tud lenni az ember, vagy mennyire erősek a tizenéves korában bevésődött reflexek, nem tudom, ennek ellenére továbbra sem szeretem, Lovasi András pedig még mindig csak ellenszenves pöcs nekem, és még véletlenül sem valamiféle isten, mint generációm jópár tagjának.)

Mert egyébként úgy különben mi is lenne az underground, vagy az alternatív lényege? Tulajdonképpen már a kérdés feltevése is teljesen felesleges. Nem kell nyelvzseninek lennünk ahhoz, hogy lássuk, mind a két szó már alapból ott hordozza önmagában a választ.

Jellemző hazánk „celebjeire,” hogy a Heti Hetesben is például azon örömködtek, hogy milyen jó és fasza dolog, hogy, amit még „Lovasi András elkezdett”az most úgymond hivatalos, „állami” elismerést kapott. (Azt már csak csendben és zárójelben kérdem meg, mit is kezdett el ő? Mert, hogy alter zene, meg elszállt, százértelmű dalszöveg, – méghozzá nem is akármilyen, hanem jó - Magyarországon már jóval Lovasi legelső dalszövege előtt létezett. Meg, hogy miért csak ő? Egy Kis Pál, és a zenekar többi tagja talán nem vett részt a dalok megalkotásának folyamatában, ők nem álltak ott a színpadon? Vagy egy zenekarból csak a „frontember” számít, az pedig, aki a dalokat ténylegesen írja, bekaphatja?)

Igaz a Grammy nem állami díj, annak idején (1996) az agyondivatpunkozott Green Day például még sem vette át. Billie Joe Amstrong, ha jól emlékszem a következőket nyilatkozta akkor: Nincs szükségem a kibaszott házamban arra a szarra. Pont.

Lehet ez is az én hibám, de egy „lázadótól” igenis ilyen hozzáállást várok el, és nem azt, hogy, kapitalista (tehát nyíltan nép és emberellenes) államok vezetőivel rázzon mosolyogva kezet, mint Bono, vidáman adjon kezet olyan embereknek, kiknek nem kis szerepe van abban, hogy Magyarország most ott tart, ahol..

Persze, tudom én, hogy a Kossuth díj nem csak egy mosoly és vállveregetés állam bácsitól, hogy jól van, fasza gyerek vagy/voltál Andriska, szép pénz is jár vele, mégis, amikor egy alterzenész átvesz egy Kossuth díjat, az ember (én legalábbis mindenképpen) körülbelül úgy érzi magát, mintha valaki jól arcon köpte volna, mint, amikor a kopasz nácinak öltözött Jobbikosok hisztiznek azon Kendermagon, ahová nyilvánvalóan csak kötekedni jöttek, hogy itten ők most meg vannak különböztetve.

Ennél már csak az lenne nagyobb halál, ha Lukács Laci (Tankcsapda) kapna egy Kossuth díjat, és most, hogy e sorokat írom, kifejezetten örülök annak, hogy a következő kormánytól maximum a Kárpátia és egyéb „nemzeti rockot” játszó társaik számíthatnak hasonló elismerésre, talán a Ghymes, vagy mi, meg persze azok, akik magyar címert (és/vagy nagymagyarországot) tetováltattak arra a helyre, ahol egyébként az agyukat kellene tartaniuk..

És, hogy ne legyek teljesen igazságtalan a Kispállal, itt van tőlük három szerintem zseniális dal. A Gyónás régi-régi kedvenc (mert ez tényleg jó és vicces) a Húsrágó, hídverő és a Szívrablás pedig bár nyilván elég régiek, számomra mégis viszonylag új felfedezések. Mostanában valahogy úgy alakult, hogy sokat hallgattam ezt a három számot, mert mindhárom jól eltalálta a hangulatomat, ha pedig ebben valami része van Lovasi Kossuth díjának az maximum tudatalatti folyamat végterméke.

Dávid

Ui: Vicces, hogy, amint befejeztem ezt a bejegyzést olvasom a freeblog főoldalán, hogy a Kispál búcsúkoncertet ad a Szigeten. (A fentebb leírtak tükrében is) már éppen ideje.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 18.

#28

Üzenet


„Vasárnap este négyórás megbeszélés után megegyezett a BKV és a sztrájkbizottság, tehát véget ér a hat napja húzódó sztrájk, ami megbénította Budapest közlekedését. A hétfői üzemkezdettől visszaáll a rendes menetrend. A szakszervezetek megkapták, amit kértek.


Index.hu


Végre. Ez kőkemény osztályharc volt, szép győzelemmel a végén. Hiába uszít most is épp a Heti Hetes is a sztrájkolók ellen, már késő. Utaztam a városban a sztrájk alatt (mert a metrók, a hévek és nem egy busz is járt – magyarul gigantikus és pofátlan kamu, hogy a sztrájkolók „túszul ejtették” volna az egész fővárost) és egyik legszebb élményem, hogy részegnek látszó, sörhasú melós szidni kezdte a sztrájkolókat szombat reggel munkába menet, és a haverja leintette, hogy márpedig a sztrájkolóknak igaza van, nekik szurkol és a többi, és olyannyira leintette, hogy a részeg sörhasú láthatóan el is szégyellte magát.

Egyébként pedig, az emberek többsége, akivel beszéltem erről, hasonlóképpen gondolkodott, mint a sörhasas haverját kiosztó melós.

Ilyenkor hajlamos vagyok azt hinni, hogy van fény az alagút végén..

 

*


Az különben érdekes, hogy a hatalom régi reflexei, vagy inkább a régi hatalmi reflexek milyen olajozottan működnek a mai napig. Annyi rendőrautót és rendőrt, ami most a BKV sztrájk hete alatt ellepte a várost az öszödi beszéd utáni zavargások óta nem láttam Budapesten. Nem is egészen értettem, hogy miért vannak ennyien, mitől félnek, vagy épp mire várnak? Nincs kétségem afelől, hogy a BRFK vezérkara hülyék és seggfejek gyülekezete, de azért azt még ők sem gondolhatták komolyan, hogy a megvadult buszsöfőrök majd fel fogják gyújtani a fél várost..

Ha nem ettől féltek, akkor miért volt szükség ennyi rendőrre?

Inkább csak sejtem, mint tudom a választ..


*


A legfontosabb persze nem a levegőt rontó rendőrök létszáma, hanem, hogy nekünk, „egyszerű embereknek” (elnyomottaknak, kizsákmányoltaknak, proletároknak) mit is üzen a BKV sztrájk?

Nem mást, mint, hogy az összefogás erő.

Hogy nem lehet velünk megtenni bármit. Hogy nem normális az, hogy az államtól kapott és „odafent” lenyúlt pénzeket a vezetők az alkalmazottakon akarják megspórolni.

Nem kérdés, hogyha a sztrájkolók nem tartanak ki, a BKV-t irányító bűnszövetkezet sohasem enged, sőt legközelebb még messzebbre megy, ha valamit el akar venni, vagy nem akar megadni.

A sztrájkban résztvevők azonban nem hagyták magukat megfélemlíteni. Összefogtak, mert közös sérelmeik és érdekeik voltak, kitartottak, és mit ad isten, GYŐZTEK.


*


A Heti Hetes persze nagy csalódás. Nem, mintha túl nagy rajongó lennék, de mivel nem volt jobb dolgom mostanság vasárnap esténként, az elmúlt két-három hónapban valahogy rászoktam, és néha jó ízűeket is nevettem rajta.

Fura, hogy elég egy kis siker és gazdagság ahhoz, hogy az ember teljesen elszakadjon az úgymond egyszerű néptől, és ne fogja fel azt, hogy ünnepek előtt nem megkapni negyvenezer forintnyi juttatást, borzalmasan nagy érvágás. Fura, hogy elég ahhoz, hogy ne fogják fel, hogy a sztrájktörvény jelenleg az egyetlen egy hatékony fegyver a munkásosztály kezében akkor, hogyha sorsát valahogy jobbra szeretné fordítani, (nem véletlenül akarja most minden áron módosíttatni a vállalkozók szövetsége, vagy miafasz) a négyévenkénti választás a milliárdosok és milliomosok különféle lelkes képviselői közül ugyanis láthatóan nem hozza meg a kellő eredményt. (Lásd, az elmúlt húsz évet most, amikor az életszínvonal hamarosan újra eléri majd a hetvenes évek szintjét..)

Elég ahhoz, hogy ne értsék meg, hogy a buszvezetők nem valami ördögtől való, lehetetlen dologért, hanem „csak” azért sztrájkoltak, hogy legalább azt ne vegyék el tőlük, ami eddig járt nekik..

Ez az adása ennek a műsornak egyértelmű üzenet volt, és mindennél ékesebben demonstrálta, hogy a sok-sok önreklám szagú jótékonykodás ellenére, melyik társadalmi osztály az, amellyel hazánk népszerű és jeles művészei nem szolidárisak..

Igen, a mi osztályunk.


*


Fontosabb azonban, hogy ezzel a győzelemmel a mi osztályunk is üzent, és nem csak a kizsákmányolóknak, az ő fizetett talpnyalóinak és bértollnokainak, meg az ő érdekeiket képviselő pártoknak, hanem önmagának is.

Hódolat és kalaplengetés a győzteseknek..


Ensel Dávid

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. dec. 15.

#27

Bocsánat?

Levélben kért elnézést az épp kórházban lábadozó Silvio Berlusconitól támadója, tettét gyávaságnak minősítve. Vagy az olasz rendőrség, titkosszolgálat, maffia dolgozta meg őt nem is kicsit, vagy szimplán elmebeteg, ahogyan azt reggel a Híradóban róla állították.

Kicsit illúzióromboló, de ez van, a pillanat szépségét mindenesetre nem teszi tönkre még ezzel sem :)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. dec. 14.

#26

Respect

 

Azért ez szép volt!

Nehéz nem kárörömmel és nevetve tekinteni e fasiszta féreg véres arcára, és kivert fogaira (éppen) most mikor Magyarország a „szocialista” kormány országlásának következményeként zuhan bele egyenesen a JOBBIK és a FIDESZ ölelő karjaiba. Azért az döbbenetes, hogy a „merénylő” akár egy kézigránátot is az olasz miniszterelnök arcához vághatott volna, vagy mondjuk egy szögekkel kivert valamit.

Szépséghiba, hogy a milánói dóm makettje volt a sérülést okozó tárgy. Talán a konzervatív politikus „laza erkölcseire” utalt ezzel a nép hős fia? Mert „erkölcstelennek” lenni mindenkinek „Isten” adta joga. Talán csak ez akadt a kezébe? Vagy azért pont ezt vágta Silvio arába, mert úgy gondolta ne prédikáljon vizet, aki bort iszik? Remélem lesz újságíró, aki megkérdi.

Megnyugtató mindenesetre, hogy a propaganda erőszakos démona nem ér el minden agyat. Respect. :)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. dec. 13.

#25

Kommentár nélkül


„Mindenki rendelkezik valamiféle Isten-képpel, ám a védikus írásokban pontos leírásokat és meghatározásokat találunk arról, mit is jelent valójában az, hogy Isten…teljes tudással, gazdagsággal, hatalommal, szépséggel, hírnévvel és lemondással rendelkezik. Ha valaki teljes egészében magáénak mondhatja e hat fenséges tulajdonságot, biztosak lehetünk benne, hogy ő Isten. Számtalan gazdag, bölcs, híres, szép és hatalmas ember van, de egyikük sem állíthatja, hogy valamennyi felséges tulajdonság ráillik, ezt egyedül Krisna mondhatja el magáról…Krisna kijelenti, hogy Ő minden tett élvezője és Ő a bolygók ura. Az ember büszke, ha egy hatalmas földterület tulajdonosa, Krisna azonban azt állítja, hogy minden bolygórendszer az Övé, s azt is elmondhatja, hogy Ő az összes élőlény barátja. Senki sem lehet békés, amíg azt gondolja: ’Én vagyok a tulajdonos.’…Természetesen nagyon sok ember akad, aki fennen hirdeti magáról, hogy ő Isten – Indiában bármikor könnyedén találhatunk legalább egy tucat ilyen embert. De, ha megkérdezzük tőlük, ők-e a tulajdonosai mindennek, nem tudnak válaszolni. Olyan ismérv ez, ami segít felismerni, hogy ki Isten. Isten mindennek a tulajdonosa, ezért hatalmasabbnak kell lennie mindennél és mindenkinél. Amikor Krisna személyesen jelen volt a földön, senki sem tudott győzedelmeskedni Fölötte. Nincs arról feljegyzés, hogy valaha is csatát vesztett volna…Ami pedig gazdagságát illeti, tizenhatezer-száznyolc feleségének mindegyike saját palotában élt, és Krisna tizenhatezer-száznyolc formába terjesztette ki Magát, hogy valamennyiük társaságát egyszerre élvezhesse…Az anyagi világban rendszerint irigyek vagyunk arra, aki különb nálunk. Nemcsak egymásra irigykedünk, hanem Istenre is, olyannyira, hogyha Krisna kijelenti, hogy ’Én vagyok mindennek a tulajdonosa’ nem hisszük el. Arjuna esetében azonban más a helyzet: ő irigység nélkül hallgatja Krisnát. Arjuna nem akadékoskodik, mindennel egyetért, amit Krisna mond – s ez az a tulajdonság, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki megértse a Bhagavad-gítát.”

Forrás: Ő Isteni Kegyelme A. C.  Bhaktivedanta Swami Prabhupáda: Rája-Vidyá, A Bölcsesség királya c. könyve

„- Ilyen megható látványban még soha életemben nem volt részem - mondta Süvi, és felemelt csülkével kitörölt egy könnycseppet a szeméből. - Az utolsó pillanatig ott voltam az ágya mellett. A végén, amikor már alig tudott beszélni, a fülembe súgta, csak azt sajnálja, hogy el kell mennie, mielőtt a szélmalmot befejeztük volna. ’Előre, elvtársak - suttogta. - Előre a Forradalom nevében! Éljen az Állatfarm! Éljen Napóleon elvtárs! Napóleonnak mindig igaza van!’ Ezek voltak az utolsó szavai, elvtársak…

…A rákövetkező vasárnapon maga Napóleon is megjelent a többiek előtt, és rövid beszédben elbúcsúztatta Bandit. Habár megboldogult elvtársuk földi maradványait többé nem lehet visszahozni a tanyára, hogy itt hantolják el őket, utasítást adott rá, hogy a tanyaház kertjében készítsenek egy nagy babérkoszorút, és küldjék el Bandi sírjára. Amikor néhány nap múlva a disznók bankettet rendeztek Bandi emlékezetére, Napóleon Bandi két kedvenc kifejezését idézve fejezte be a beszédét:

- ’Majd még keményebben dolgozom!’ és ’Napóleonnak mindig igaza van!’, mondogatta Bandi. Ezek olyan alapigazságok, mondta Bandi, melyeket minden állatnak magáévá kell tennie.”

Orwell: Állatfarm (részlet)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. szept. 8.

#24

„Világnézetünk alapjai” 

 

Nem tudom pontosan mióta.

Nincs egy olyan pontosan meghatározható, történelmi pillanat, másodperc, amitől fogva kommunistának tartanám magam, mégis az vagyok, bár az én kommunizmusomból mindig hiányzott a marxista alap, amire a kommunisták többsége, saját kommunizmusát építi.

Anarchista ideológusok szocializáltak, és köszönhetően annak, hogy az első igazi marxista írások, melyek tizenévesen a kezembe kerültek, (Marx és Engels válogatás és némi Lenin) leginkább kedvenc ideológusaim (mondjuk Bakunyin) fikázásával (jó, bírálatával) voltak elfoglalva, nagyon sokáig, elvből sem voltam hajlandó kezembe venni, bármit, ami marxista.

(Az mondjuk most is szilárd meggyőződésem, hogy a munkásmozgalom bukásának hosszas folyamata azon a napon kezdődött, amikor Bakunyint és híveit Marxék kizáratták Genfben az Internacionáléból.)

El kellett telnie körülbelül tíz évnek ahhoz, hogy undor nélkül, mi több lázas érdeklődéssel olvassak Engelst és Marxot, és belássam, hogy bár az anarchizmust nem ítélték meg a leghelyesebben, rengeteg gondolatuk van, ami az elmúlt tíz évben hasznomra vált volna, ha ismerem őket.

Engels „L. Feuerbach és a klasszikus német filozófia felbomlása” című apró könyvecskéje kiegészítve Marx „Feuerbach téziseivel,” csak nemrég került a kezembe, (pontosabban szólva, nemrég mentettem meg a szemétdombtól) és, hogyha számos része innen-onnan ismerősen csengett, (pl. a 11-es tézis, amit már ismertem régről) most mégis örömmel osztanám meg azokat a gondolatokat, melyek nyilván senkire nem fognak újdonság erejével hatni, szerintem mégis apró gyöngyszemek a több évezrednyi sekélyes és parttalan filozófia tengerében:

 „Az a nagy alapgondolat, hogy a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni, amelyben a látszólag szilárd dolgok éppúgy, mint azok gondolatképei a fejünkben, a fogalmak, a keletkezés és az elmúlás szakadatlan változásán mennek keresztül, amelyben minden látszólagos véletlen és minden pillanatnyi visszaesés ellenére végül is a haladó fejlődés tör utat magának – ez a nagy alapgondolat, főleg Hegel óta annyira átment a köztudatba, hogy ebben az általános formában aligha ütközik még ellentmondásba. De más dolog ezt szavakban elismerni és ismét más a valóságban a vizsgálat minden terén részletesen alkalmazni. Ha azonban a vizsgálatnál mindig ebből a nézőpontból indulunk ki, úgy egyszersmindenkorra megszűnik a végleges megoldások és örök igazságok követelése; mindig tudatában vagyunk az elért megismerés szükségszerű korlátoltságának, tudjuk, hogy ezt a megismerést azok a feltételek határozzák meg, melyek között eljutottunk hozzá. De akkor nem is tesznek ránk hatást a még mindig dívó régi metafizikának megoldhatatlan ellentétei: igazság és hamisság, jó és rossz, azonos és különböző, szükségszerű és véletlen. Tudjuk, hogy ezek az ellentétek csak viszonylagosan érvényesek, hogy annak, amit most igaznak ismerünk el, éppúgy meg van a rejtett, később kiütköző hamis oldala, mint, ahogy a most hamisként felismert dolognak megvan az igaz oldala, amelynek alapján az előtt igaznak ismerhették el; hogy az állítólagos szükségszerűség csupa véletlenből tevődik össze, és hogy az állítólagos véletlenség az a forma, amely mögött a szükségszerűség rejlik, és így tovább.”     

 

 „..a társadalom fejlődésének történelme egy pontban lényegesen eltér a természet fejlődésének történetétől. A természetben – amennyiben az ember visszahatását a természetre figyelmen kívül hagyjuk – csupa tudattalan, vak hatóerő hat egymásra. Ezeknek kölcsönös játékában érvényesül az általános törvény. Mindabból, ami történik, sem a számtalan látszólagos véletlenségből, amelyet a felszínen láthatunk, sem a végleges, a véletlenben a törvényszerűséget megvalósító eredményekből, semmi sem történik, mint szándékos, tudatos cél. A társadalom történetében ellenben emberek cselekszenek, csupa tudattal rendelkező, megfontolással vagy szenvedéllyel cselekvő, határozott célokat követő ember: semmi sem történik tudatos szándék, kitűzött cél nélkül. De ez a különbség akármilyen fontos is a történelmi vizsgálat szempontjából, különösen, ha egyes korszakokat, vagy eseményeket vizsgálunk, semmit sem változtat azon a tényen, hogy a történelem menetét belső, általános törvények szabályozzák. Mert a felszínen, minden egyes ember tudatosan szándékos céljai ellenére, itt is nagyjában és egészében a látszólagos véletlen uralkodik. Csak ritkán történik az, amit akarunk, a legtöbb esetben a sok szándékolt cél keresztezi egymást, és ellentmond egymásnak, avagy a célok maguk eleve kivihetetlenek vagy az eszközök elégtelenek. Így a számtalan egyes akarat és cselekedet összeütközései a történelem terén oly állapotot idéznek elő, amely teljesen hasonló a tudattalan természetben uralkodó állapothoz. A cselekedetek céljait akarják, de azokat az eredményeket, amelyek a cselekedetekből valóban következnek, nem akarják, vagy pedig, ha eleinte úgy látszik is, hogy ezek az eredmények megfelelnek a szándékolt célnak, végül is egészen más következményekkel járnak, mint amilyeneket akartak. //Lásd: Szovjetunió egész történelme.// Így nagyjából és egészében a történelmi események látszólag szintén a véletlen uralma alatt állnak. Ám, ahol a felszínen a véletlen űzi a játékát, ott mindig belső, rejtett törvények uralkodnak rajta. Csak arra van szükség, hogy ezeket a törvényeket felismerjük.Az emberek úgy csinálják történelmüket, bárhogyan is alakuljon is az, hogy mindegyikük saját tudatosan szándékolt céljait követi, és a történelem nem egyéb, mint ezeknek a különböző irányba ható erőknek és külvilágra gyakorolt számos behatásuknak eredője.”   

 

 

 „Túltermelés és tömegnyomor, mindegyik a másiknak oka, ez az a képtelen ellentmondás, amelybe a tőkés termelési mód torkollik és amely parancsolóan követeli a termelőerők felszabadítását a termelési mód megváltoztatása útján.” 

 „Az állam az első ideológiai hatalom az ember felett. A társadalom közös érdekeinek védelmére belső és külső támadások ellen szervet termel magának. Ez a szerv az államhatalom. Alighogy keletkezett, ez a szerv önállósítja magát a társadalommal szemben, éspedig annál inkább, minél inkább lesz valamely meghatározott osztály szervévé, minél inkább juttatja közvetlenül érvényre ennek az osztálynak az uralmát.” 

Engels

  

Befejezésül pár tézis Marxtól:

 

6.

  Feuerbach a vallásos lényeget feloldja az emberi lényegben. De az ember lényege nem valami az egyes egyénben lakozó elvontság. Az ember lényege a maga valóságában a társadalmi viszonyok összessége.  

10.

  A régi materializmus álláspontja a „polgári” társadalom; az új materializmus álláspontja az emberi társadalom, vagy a társadalmasított emberiség.  

11.

  A filozófusok a világot csak különféleképpen magyarázták; de a feladat az, hogy megváltoztassuk. 

--

 

Úgy legyen. Ámen.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. szept. 7.

#23

Apró asszociáció a Meleg Méltóság Napja után 

 

I’m thinking, so I am, (very sorry az esetleges shit fordításért) de egy valamit kurvára nem értek.

Ha a meleg felvonulás ellen érvelő konzervatívok érvszótárában előkelő helyet foglal el, hogy a „szexualitás magánügy, nem utcára való stb. blabla” akkor mi a redvás rákért uszít világszerte a pápa a gumi ellen? (Mondjuk akkor is, amikor az ausztrál katolikusoknak mond beszédet, nagymisét, ad rájuk áldást, vagy tudja a faszom, Ausztráliában.) Ha tényleg magánügy a szexualitás, nem-e az én magánügyem, hogy van-e kedvem magamra húzni azt a szart, vagy nincs?

Persze, én sem szeretem használni, mert megöli a nemi aktust és másodpercek alatt elveszi tőlem a pozitív értelemben vett gerjedelmet, de tartok tőle, hogy a pápa nem azért utasítja el, amiért én.

Most akkor, hogy is van ez? Ha a pápa úton-útfélen arra szólít fel, hogy ne használjunk gumit, akkor ő nem viszi utcára a szexualitást, de, ha a „mocskos buzik” fel mernek vonulni, akkor ők igen?

Jó a pápa „nem riszálja tangában a picsáját” (hálistennek:) ahogyan a közhiedelem szerint mindenki a meleg felvonuláson, de, ha még a közhiedelem igaz is lenne, a melegek legalább nem azért vonulnak fel, hogy meleggé változtassák az egész világot.  

 

Szerény Konklúzióm:  

 

KAPJA BE A FASZOMAT A PÁPA.

Aztán ne akarjon több halálpálcát eladni. Menjen haza, és gondolja át az életét

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. aug. 1.

#22

A jövő elkezdődött.. 

Nincs jobb dolgom. Lelkem egyik darabjával kék hajú, de még szűz tündérlány vagyok, a másik eközben a Mindennapi Fasizmus ismétlését nézi az Echo TV-n, Bayerral, Szentmihályival, meg Kondorral.

Szentmihályi Szabó Péter, akárcsak Bencsik András, valaha a tanárom volt. (XX. századi irodalmat tanított.) Nagyon szarul csinálta és nagyon szarul nézett ki. Sápadt volt, folyton köhögött, és jobban meg volt görnyedve, mint Yoda mester. Akkoriban, magunk között, körülbelül pár évet adtunk neki. Mindez már közel tíz évvel ezelőtt történt, és, ahogyan ma éjjel elnézem őt a TV-ben, jobban járt volna a Világ, ha akkor nagyjából helyesen becsüljük meg a jeles író hátralévő idejét.

 

*

 

Gonosz vagyok? Gonosz vagyok. Gonosz, gonosz, gonosz vagyok. 

Kommunista.

Hazaáruló.

Zsidóbérenc.

Idegenszívű.

Buzibarát.

Drogos.

Szálláscsináló.

Panelproli.

Ezért szeretem magamat.

 

*

 

Ők a jók. A „keresztény”- konzervatív értelmiség, ami két reklámblokk között telezsidózza az étert, és mindezt olyan könnyed természetességgel és figyelemreméltó ügyességgel teszi, hogy mindeközben egyszer sem ejtik ki szájukon a büdös, zsidó szavakat, és Izrael államról is talán csak egyszer, ha említést tesznek. Profik. Vér.

Szentmihályi-Szabó Péter is good, ő, aki elröhögi magát miközben kiejti száján a holokauszt szót, majd utána ártatlan mosollyal arcán hozzáteszi, bocs.

Óhatatlanul is eszembe jut, hogy mekkora parasztlázadás lett belőle pár évvel ezelőtt, mikor Barangó tök részegen annyit talált mondani a Tilosban, hogy „Baszdmeg, ki kellene irtani az összes keresztényt.”

Barangóról sok minden jut így elsőre eszembe, de a zsidó szót valahogy nem tudom hozzákapcsolni legendás alakjához - hogy, hogy nem mégis Izrael zászlóit égették semmivé Jézus szeretetvallásának XXI. századi hívei a Tilos előtt, az ORTT pedig felháborodott és öntudatos arccal kirúgdosta az éterből az egyetlen igazán értékelhető és szerethető hazai rádiót, hiába határolódott el Barangó kijelentésétől maga a programigazgató pár másodperccel az után, hogy az elhangzott.

Más kérdés, hogy Barangó (minden bizonnyal) nem értette szó szerint szavait. Arra a társadalmunk elleni támadásra reagált emlékezetes mondatával, miszerint az akkor még friss Jobbik karácsony alkalmából telebaszta Budapest hideg utcáit fakeresztjeivel, melyekhez „Kereszténységet a magyar alkotmányba!” és hasonlóan épületes üzeneteket mellékelt.

 

*

 

Ki kéne irtani az összes „keresztényt.”

 

*

 

Egyébként nem értem Bayert és társait. Alig egy éven belül minden az övéké lesz ebben a nyomorult országban, mégis ugyanúgy tepernek, hajtanak, verik a nyálukat, mintha a magyar „baloldal” még tényező lenne, ami ellen harcolni kell, mintha nem fognák fel, hogy övék a jövő, mintha nem értenék, hogy hamarosan majd kedvükre való ország épül itt, kereszténységgel a magyar alkotmányban - egy redvás, díszmagyaros, xenofób és retardált ország, pont olyan, amilyet érdemlünk. A jövő elkezdődött.

 

*

 

Az egészségtől (látszólag legalábbis) majd kicsattanó SS Péter a jövő, a Jobbik a jövő, Bayer a jövő, Orbán a jövő. A sötétség a jövő és a jövő sötét. 

A magyar „baloldal” halott. A milliárdosok és milliomosok, kiknek van pofájuk Internacionálét énekelni, jobb, ha nem is kerülnek többé senki szeme elé.

 

*

 

Az emberek, akik nem azon háborodtak fel, hogy KIK, hanem azon, hogy MIT, akkor lennének igazán hasznára a társadalomnak, ha magukra nyitnák a gázcsapot, nyugdíjukat/fizetésüket pedig szétszórnák előtte egy forgalmas belvárosi utcán.

Az emberek, akik nem azon háborodtak fel, hogy KIK, hanem azon, hogy MIT nem fogják magukra nyitni a gázcsapot és nem fogják szétszórni előtte nyugdíjukat/fizetésüket egy forgalmas belvárosi utcán. Nem lesznek hasznára a társadalomnak.

Mert Nincs Isten.

 

*

 

Nincs fény az alagút végén.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. máj. 8.

#21

Bukás után

 

„Péntek déltől felfüggesztette az éjfélkor megkezdett vasutassztrájkot a VDSZSZ. A munkabeszüntetés miatt késések és járatkimaradások voltak a vasúti közlekedésben. Péntekre a LIGA szakszervezetek országos munkabeszüntetést hirdettek, amelyhez elvileg csatlakoztak postások, egészségügyi és reptéri dolgozók, illetve pedagógusok is, de a vasutasokon kívül csak néhány iskolában sztrájkoltak.”

 

Forrás: www.origo.hu

 

Nehéz szalonképes szavakat találni akkor, ha az ember írni szeretne valamit a Liga Szakszervezetek által megkezdett, jóindulatúan sztrájknak nevezett példátlan faszkodásról..

Azt hiszem teljesen felesleges bizonygatni, hogy sztrájkolni vagy utolsó vérig van értelme, vagy sehogy. A mai burzsoá (igen, nem tévedés, burzsoá) szakszervezetekben azonban annyi tartás sincsen, mint a legihatatlanabb kannásbortól másnapos fosban. Hogy is lehetne, amikor egy Gaskó a villájában tesped, a mezei vasutas közben meg úgy él, mint bárki más ebben a tetves országban – rettegve a jövőtől, a holnaptól.

Mondjuk olyan, hogy tartás, az ország népében sincs, köszönhetően annak, hogy Manci néni csak azt látja, hogy nem jön a vonat, és közben nem fogja fel, hogy a hatvan másodperc alatt százhúszszor kurva anyjukba küldött vasutasok, azért is sztrájkolnak, hogy az ő nyomorult élete egy kicsikét jobb legyen. Aztán majd, ha derék kormányunk a válságból való kilábalás címén megszünteti az InterPicit, meg a szárnyvonalakat, akkor meg majd jön a sírás, hogy jajj, most mi lesz velünk, de akkor már késő lesz..

A mai sztrájk példátlan kudarca egyszerűen annak köszönhető, hogy az emberek, a munkásosztály lélekben már az előtt veszített, mielőtt egyáltalán sztrájkolni kezdett volna. Annak köszönhető, hogy sorsába beletörődött és nem hitt egy percig sem a győzelemben.

Persze, amíg nem léteznek igazi szakszervezetek, amelyeknek a vezetői nem burzsujuk, vagy épp a munkásarisztokrácia legbefolyásosabb tagjai, amíg a nép, a munkásosztály, Manci néni csak saját rövidtávú érdekeiben tud gondolkodni, addig álmodni sem lehet sikeres sztrájkról, amely valóban térdre kényszeríti a hazánkat szipolyozó uralkodó osztályt..

 

Pokolba a jelen „szakszervezeteivel!”

Vesszen a magyar „szocialista” párt!

Dunába a politikai elit valamennyi tagjával!

Elég volt a milliós fizetésekből!

Ide nekünk a leggazdagabb magyarok vagyonát azonnal!

 

Amíg a nép nem fogja fel, hogy itt és most már semmi más eredményre nem vezet, ne is álmodjon arról, hogy jobb lesz.

Mit mondtak a gecik (MDF és társai) húsz évvel ezelőtt?

Most szar, mert a kommunisták szétbaszták az országot, de majd a gyerekeiteknek, majd húsz év múlva jobb lesz.

Jobb lett?? A Kádár rendszer belebukott hússzor olyan kicsi államadósságba, mint, amivel most rendelkezünk. Baszhatjuk, hogy most az árúházakban tele vannak a polcok, ha közben nem tudunk magunknak megvenni szinte semmit.

Mit mondanak a gecik most? Most nehéz, mert elkúrtuk, és különben is az egész világon tombol a recesszió, de majd a gyerekiteknek már sokkal jobb lesz, majd húsz év múlva.

Hát, a kurva anyátokat..

Nem lesz jobb soha. Addig legalábbis semmiképp, amíg a nép fel nem ébred évezredes álmából, és úgy meg nem tisztítja ezt az országot bitorlóitól, mint puskacsövet a tűz.

 

Ensel Dávid

 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2009. ápr. 4.

#19

Hol kezdődik a demokrácia? 

Korszakváltás volt a BKV-nál. A régi szép időkben, ha az embernek „bliccelni” támadt kedve, és az ellenőr elkapta, sosem lehetett tudni, hogy nem lesz-e végül lökdösődés és vad kurvaanyázás, rendőr hívása és a többi a dolog vége, ma pedig..

Ha elkapnak egy bliccelőt az ellenőr egy kedves és barátságos mosoly kíséretében elmagyarázza, hogy hölgyem/uram ön most egy szolgáltatást vett igénybe, márpedig világszerte a szolgáltatásokért fizetni illik, stb.

A hülye bliccelő a legtöbb ilyen esetben elszégyelli magát, hebeg valamit, majd engedelmesen fizet, ahogyan jó szolgához illik.

Szinte látom magam előtt a béna szituációs gyakorlatok bűzét okádó tréninget, ahol a szemét népnyúzók BKV-s dolgozók elsajátították az új mentalitást és szemléletet.

Nos, feldughatja magának a BKV az új mentalitását a seggébe!

Az igazság ugyanis az, hogy a BKV az égvilágon semmiféle szolgáltatást nem nyújt.

Most nem arra gondolok, hogy minden ritkán jár, mindenütt zsúfoltság van, hogy a koszos villamosok tíz kilométer per óra sebességgel vonszolják át magukat a városon.

Arra gondolok, hogy a BKV voltaképpen nem szolgáltatást nyújt, csak geci módon kihasználja azt, hogy az ember nem járhat gyalog dolgozni, főleg akkor nem, ha a munkahelye a város másik végén van.

(Az öntudatos kerékpárbuzik ilyenkor vetik fel, hogy járjunk mindannyian bringával melózni, mert akkor majd milyen szép lesz a világ, a probléma mindössze annyi, hogy léteznek olyan apróságok, mint például időjárás, eső, hó, tél, fáradtság, illetve túl nagy távolság. Lehet persze, hogy csak én vagyok az elkényelmesedett, urbanizált proli, de bevallom semmi kedvem hóban, fagyban, szélben, esőben minden nap minimum húsz kilométert biciklizni egy büdös és életveszélyes városban. Tizenkét órás műszak után még annyi sincs, mint amennyi egyébként lenne.)

A demokráciának ott kellene kezdődnie, hogy a tömegközlekedés ingyenes, hogy nekem, a munkásnak, ne kelljen a saját fizetésemből arra költenem, hogy bemehessek dolgozni, mert ez így gyakorlatilag olyan, mintha fizetnék azért, hogy egyáltalán dolgozhatok..

Az árakról pedig még nem is beszéltem.

Tavaly nyáron öt napot volt alkalmam Barcelonában tölteni.  A vonaljegy ottani megfelelője 1,20 euróba került. Ha átszámoljuk forintra, láthatjuk, hogy kicsivel (bár nem sokkal) több, mint amennyit mi fizetünk egy jegyért, igenám csakhogy Barcelonában egy átlag proli megkeresi a három-négyszeresét a mi fizetésünknek.

Akkor meg miről beszélünk? Milyen alapon oktatja ki bármelyik „bliccelőt” egy kékbe öltözött fasz az illemről, meg a szolgáltatásokról?

Egy megoldás lehetséges: Blicceljen mindenki! 

 

**

Olvasom a Civilek a Demokráciáért csoport kiáltványát a HÉV-en. (Ők szervezik a tüntetést vasárnapra, a Hősök terére az előrehozott választásokért, ugyebár.) Majdnem felüvöltök, amikor a következő ponton akad meg a szemem: „Adjuk vissza a történelmi egyházak méltóságát.” (Vagy megbecsülését, tökmindegy.) 

Én hülye pedig naivan már azt képzeltem, hogy a tüntetést valóban civilek, alapítványok, zöld szervezetek, meg hasonlók szervezik, de azt nem gondoltam volna, hogy maga a FIDESZ. („Fellépő” Makovecz Imre, bocs..)

Szóval igen, a demokráciának ott kellene kezdődnie, hogy semmiféle köcsög egyház nem nyomul, nem pofázik bele a politikába, és nem kuncsorog állami támogatásért. (Vagyis tüntetni a demokráciáért, és eközben simogatni az egyházak buksiját eléggé álságos dolog, meg nevetséges is, ha azt nézzük, hogy a demokratáknak annak idején pont az egyházakkal és az arisztokratákkal szemben kellett kivívniuk a demokráciát, és, ha a mai jobbos „demokraták” által annyira imádott papokon múlik, még mindig földesurak és inkvizítorok mászkálnának közöttünk, és szó se lehetne semmiféle választásról, nem, hogy előrehozottról..)

Én például nem vagyok sem megkeresztelt, sem hívő, és nem tesz boldoggá, hogy mondjuk az én adómból a katolikus egyház kasszájába is folyik. Hogy az én pénzemből újítják fel nyomorult templomaikat, meg vesznek az apácáiknak új egyenruhát.

Ilyen kifakadásaim után hozzák fel általában zseniális ellenérvként tipikusan hülye jobbosok, hogy „bezzeg az nem zavar, ha a zsidók kapnak pénzt az államtól, csak az, ha a keresztény egyházak.”

Igazság szerint ebben a kérdésben nem vagyok túlművelt. Azt tudom, hogy van főrabbi, (pl. Raj Tamás is az volt) de tudtommal olyan, hogy zsidó egyház nem létezik..

De, csak, hogy megnyugtassam azokat, akiknek pár milliárddal kevesebb agysejtet adott az élet, mint nekem: Ha van olyan, hogy zsidó egyház, ne kapjon ő sem. Egy nyomorult vallási közösség se kapjon pénzt az államtól, ha már az államnak feltétlenül léteznie kell. Az egyházakat, szektákat, igenis tartsák el a hívők, és ne az összes adófizető.

Egyébként, ha már itt tartunk, maga a „történelmi egyház” is eléggé képlékeny fogalom.

Tegyük fel, hogy ezer év múlva még ugyanitt lesz ez a szerencsétlen ország, ahol most. Ha ezer év múlva is létezni fog még a HIT Gyülekezete, akkor majd ő is történelmi egyháznak fog számítani!?

Nincs több kérdésem. 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



2009. márc. 31.

#17

A kereszténység végnapjai

Laura Schlessinger egy amerikai rádiós műsorvezető, aki egy lelki tanácsadó műsort vezet. Nemrég, mint buzgó keresztény azt mondta, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bűn, MERT Leviticus (azaz Mózes harmadik könyve) 18:22 szerint utálatos az.

Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevű hallgatója:

 

„Kedves Laura doktor,

Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozását, amit annak érdekében tesz, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozza.
Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét előttem megvédeni, egyszerűen emlékeztetem Lev. 18:22-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának.
Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.

 

a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom, hogy az Úrnak kedves illatú az. (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17) A problémát a szomszédjaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

 

b) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7 megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?

 

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikírten reagált a kérdésre.

 

d) Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

 

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?

 

f) Az egyik barátom szerint, az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne (Lev. 11:10), nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

 

g) Lev. 21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

 

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

 

i) Lev. 11:8-bol tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

 

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev. 19:19-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?

 

Tudom, hogy Ön ezeknek a törvényeknek nagy ismerője lévén biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben.

Még egyszer köszönöm, hogy Ön a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr törvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok.

Az Ön odaadó rajongója:

Jake”

 

**

 

A fenti írást pár évvel ezelőtt találtam a neten, hogy aztán annak rendje és módja szerint megfeledkezzek róla. Ma este sem jutott volna eszembe, hogy létezik, hogyha nem kommentelek egy másik blogon, és nem jut teljesen véletlenül eszembe, hogy egyszer valahol már láttam, olvastam ezt a levelet, ami kapcsolódik az ottani témához.

Az írás egyébként egyszerűen hibátlan, akár igaz, akár nem. (Valószínűleg igaz, mert utánanéztem és a fent említett műsorvezető nő hús-vér ember, tényleg műsort vezet, meg mellé könyveket ír. Le a kalappal előtted drága Jake!:)

 

**

 

„A kereszténység már régen csak a történelemkönyvek lapjain fog létezni, amikor boldog leszbikusokkal még mindig tele lesz majd a Föld és az emberiség által gyarmatosított (civilizált, na:) valamennyi bolygó..:))”  

Nem is olyan régen írtam ezeket a sorokat kommentként máshol, most pedig egyfolytában az jár a fejemben, hogy tényleg ennyire kedvező lenne-e a helyzet? Haldokló, vegetáló vallás-e a kereszténység, mint amilyennek most látom, vagy a Biblia évéhez hasonló szánalmas erőlködések, meg a klerikálfasizmus végül eredményre vezetnek? Pillanatnyi megingás után úgy érzem, először láttam jól. Néha magam is úgy érzem ugyan, hogy az emberiség végzetes hibát követett el, amikor csak azért, hogy a hájas papok és az ostoba babonák hatalmától végre megszabaduljon gondolkodás nélkül trónra emelte a könyörtelen materializmust, de ez másik történet, a kereszténység kihalásának, vagy ki nem halásának oldaláról nézve totálisan mellékes szempont, ezért erről talán majd máskor..

Most vegyük inkább a tudomány és az egyház(ak) ellentmondásos kapcsolatát. Mivel a történetet úgy is mindenki ismeri, egyszerűbb, ha sem magamat, sem mást nem fárasztok, és csak címszavakban beszélek: Giordano Bruno, Galileo Galilei, Miguel Servanto..

Amíg az egyházak voltak nyerő pozícióban eszük ágában sem volt kiegyezni a tudomány jeles képviselőivel, később pedig, amikor fordult a kocka, már késő volt, és igazából a mai napig komolytalan minden kísérlet, ami a tudomány és a kereszténység összefésülésén erőlködik hiába.  

Vegyük mondjuk rögtön a Tejutat, vagyis a galaxist, ahol élünk. A tudomány mai állása szerint más bolygókon is lehetséges az élet, (pl. a Marson is volt és valószínűleg van a Titánon is.) Ha lehetséges az élet, ugyanúgy lehetséges emberhez hasonló, fejlett, kultúrával, tudománnyal rendelkező civilizáció megszületése. Csak a mi galaxisunkban százmilliárd csillag létezik. Ha feltételezzük, hogy csak minden tízmilliomodik csillag körül alakulhat ki élet, és ebből is csak minden ezrediken létezik intelligens civilizáció akkor is kell léteznie rajtunk kívül még kilenc Földhöz hasonló bolygónak, felszínén emberhez hasonló lényekkel, csak ebben a galaxisban.

Hogy (állítólag) folyton táguló világegyetemünkben pontosan hány galaxis is található minderről eléggé megoszlanak a vélemények, de a legóvatosabb becslések szerint is minimum tízmilliárd. (Egyes kozmológusok több százmilliárdra teszik a számukat.) Felejtsük azonban most el a többi galaxist, és feltételezzük azt az abszurd képtelenséget, hogy csak a mi galaxisunkban van intelligens élet, ott is csak tíz bolygón, melyből egyik a mi Földünk. Akkor is itt marad nekünk a nyugtalanító kérdés, hogyha Isten elküldte hozzánk egy fiát, hogy megváltson bennünket bűneinktől, a maradék kilenc bolygó lakóival mi lesz? Isten vajon minden bolygóra elküldi ugyanazt a Jézust, így szerencsétlen már a kereszt látványától is rosszul van, vagy esetleg minden bolygóra másik „Jézust” küld? Esetleg külön Istene és Jézusa (meg Mózese, választott népe és a többi) van a többi bolygónak is, ez esetben viszont hol van Isten mindenhatósága és egyeduralma az egész világ(egyetem) felett? A felvetett kérdés a keresztény teológia szerint nem csak megválaszolhatatlan, hanem gyakorlatilag értelmezhetetlen is. Csak úgy tud kibújni alóla, hogyha arra a teljességgel tudományellenes, tények által megcáfolt (Mars) álláspontra helyezkedik, hogy az egész világegyetemben csak ezen az egyetlen nyomorult bolygón alakult ki élet, és sehol máshol nem lehetséges.  

**

Kár lenne tagadni, hogy a nyugati kultúra (zsidó-keresztény kultúrkörnek is nevezhetnénk) teljes mértékben materializálódott. Hogy az Egyesült Államokban néhány súlyos orvosi eset még mindig elkeseredetten tiltakozik az evolúció iskolákban való oktatása ellen, mindez utolsó szánalmas próbálkozása csupán egy letűnt világnak, és csak ideig-óráig hozhat némi átmeneti sikert. „Az Egyesült Államok lakosságának negyvennégy százaléka szerint Isten hét nap alatt teremtette a világot, méghozzá nem is olyan régen, és ez a negyvennégy százalék folyamatosan újratermelődik, nincs olyan erő, mely eltérítené őket ebbéli meggyőződésüktől, nincs oktatás, tapasztalat, akciófilm, könyv, vagy képregény. Az evolúció szakértői tehát arra fordítják energiájukat, hogy dinoszaurusz csontokkal hadonásszanak a teljesen hülye felnőttek és gyermekek előtt..”* A fentebbi idézet akár cáfolata is lehetne annak az állításomnak, hogy az emberiség igenis kinövi a kereszténységet, mégis úgy érzem, inkább erősíti azt. Gyanítom ugyanis, (bár erre nézve pontos adattal nem rendelkezem) hogy a XIX.-XX. század fordulóján a Para-Kovács által említett negyvennégy százalék minimum nyolcvannyolc százalék volt, itt pedig máris megdől a szerző elmélete a teljesen hülyék örökös újratermelődéséről. Ezek szerint mégis van oktatás, tapasztalat, akciófilm, könyv és képregény..  

**

Folytassuk a társadalommal.  Azzal a társadalommal, melyhez a történelmi egyházak minden igyekezetük ellenére is képtelenek visszatalálni. Afrika a legkirívóbb példája, hogy mennyire nagyon nincsenek képben a valóságot illetően.

Megint csak címszavakban: kezdetnek rögtön itt az AIDS. Születésszabályozás és kotton vs. Vatikán, vagyis a fogamzásgátlás ellen mindig és mindenhol agitáló katolikus egyház.  

**

Aztán itt van a kapitalista demokrácia és a létező szocializmus. Mind a kettő abbéli hitében erősíti az embert, hogy igenis „valaki.” Persze a szolgalelkűségnek nevezett jelenség mind a két említett rendszer velejárója, a főnök előtti ösztönös hajbókolást mégis végzetes hiba lenne összekeverni azzal a fajta alázattal, ahogyan a régi korok emberei királyok, „nagyságos urak és asszonyok” előtt térdet és fejet hajtottak.Összességében elmondható, hogy a modern társadalom kiírtja az emberből a keresztény hithez feltétlenül szükséges ostoba alázatot.

(Hatodikban egyszer elmentem egy misére. Jó pontot akartam szerezni osztálytársnőmnél, akibe évek óta szerelmes voltam, - ő minden vasárnap ment a szüleivel – de volt a szertartásnak egy része, ami meghökkentett és kicsit meg is ijesztett. Az emberek letérdeltek és azt énekelték, vagy inkább kántálták, hogy „Krisztus kegyelmezz, Urunk irgalmazz!” Ott térdeltem közöttük, talán tizenegy éves, ha lehettem, de már akkor, gyerek fejjel sem voltam képes felfogni, hogy vajon, hogyan képesek komoly, felnőtt emberek így megalázni önmagukat saját maguk előtt. Különben is milyen isten az, aki előtt csúszni-mászni kell, meg kegyelemért könyörögni hozzá??)

 

**

 

Végül vegyük a hitet magát.

Mert egy dolog állítani valamit és egy másik tényleg hinni benne. Nem hiszem, hogy az egyetlen ember vagyok, aki a magukat kereszténynek vallóknak gyakran felteszi a „te tényleg elhiszed „ezt” az egészet? ” kérdést. Az „ezt” szócska a mondatban bármit jelenthet, a teremtés hat napjától kezdve, egészen Jézus feltámadásáig. Talán csak az én tapasztalatom (remélem nem:) de a legtöbb esetben zavart mosoly és pillanatnyi hallgatás a válasz, és az általam inzultált „hívő” csak ezek után vágja ki frappánsan, hogy „hát persze, Krisztus urunk, és stb.”

A materializmus, a tudomány keze már annyira az agyakig ér, hogy a magam részéről élnék a gyanúperrel, hogy már a magukat kereszténynek vallók nagy többsége is csak minden erejével hinni akar, de igazából, a lelke mélyén már maga sem hisz az egész okosságban.

Olyan illúziókba már nem is ringatom magam, hogy tisztában vannak vele, hogy mennyi ellentmondás is van a Bibliában, hogy kedvenc egyházuk alig pár száz évvel ezelőtt még lapos Földdel és kupola éggel számolt, meg „boszorkányt” égetett.

Nekem bőven elég, hogy az örök kételkedés (ami a materialista társadalmak természetes velejárója) már gyökeret vert bennük, és lélekben akkor is legyőzte őket, ha ők ezt még nem merik bevallani maguknak.

Ezért és főleg ezért gusztustalan valamennyi nyomulása a történelmi egyházaknak, különösen a nagyszámú hívőre való hivatkozás, a „hívők” nagy része ugyanis leginkább csak „keresztelt,” olyan ember, mint mondjuk nagyanyám, aki papíron katolikus, ugyanakkor vallását nem gyakorolja, egyáltalán nem hisz, és az idejét sem tudja, hogy mikor tette be utoljára templomba a lábát.

Végezetül még itt vannak a vallás ganajtúrói, akik még sohasem vettek a kezükbe Bibliát, de azért kereszttel a nyakukban mászkálnak és fennen hirdetik hitüket. Az ő „kereszténységük” csak arra való, hogy legyen mivel takargatni bűzölgő antiszemitizmusukat. „A zsidó nép feszítette meg Krisztus urunkat, mert inkább a bűnös Barabást engedte szabadon, nem pedig őt, aki Isten fia volt, ezért természetes, hogy egy jó keresztény, csak megvetheti őket.” Hazai változatuk a Nagyboldogasszony, magyarjézus, legősibbnép, Szentjobb, Szentkorona és anyámkínja banda, de minden magára valamit is adó „keresztény országban” komoly erőt képvisel ez a réteg. Az ilyen „keresztényekre” talán szót sem érdemes vesztegetni, hiszen ők még annyira sem keresztények, mint azok, akik minden materializmusuk ellenére legalább hinni akarnak. Ellenük már valóban kevés az oktatás, a tapasztalat, a könyv meg a képregény, és bizony komoly probléma, hogy a kapitalista demokrácia által alkotott törvények nem teszik lehetővé, hogy mondjuk büntetlenül lövöldözzük rájuk, vagy fél téglákat vagdossunk buta arcukba, ezáltal is siettetve a sokszor kissé komótos történelmet.  

Talán az ő „kereszténységük” marad majd fent a legtovább a világban, teljes bukásuk azonban ugyanúgy elkerülhetetlen, mint társaiké. 

  

**

 

Egy mondatba összesűrítve kedves keresztények: meg vannak számlálva a napjaitok. :)

Lehet, hogy elhúzódik kissé vallásotok agóniája és beletelik még egy-kétszáz évbe, míg végleg és visszavonhatatlanul eltűntök erről a Földről, de, hogy el fogtok tűnni az még annyira sem kétséges, mint az, hogy nélkületek sokkal szebb lesz a világ.

 

Ámen :)

 

 Ensel Dávid

 

*Para-Kovács Imre: A mamut dala, Alexandra Könyvkiadó, 2006., Pécs

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


Régebbiek | Végére »